Mennyire értékeled magadat , s másokat ?

Mivel hogy közeledik az az időszak – a Karácsony - ami arról is szól többek közt, hogy mennyire figyelünk, törődünk magunkkal , másokkal – ez lehet a munkahelyi környezetünk is –,  ebben a levélben ezzel a témával foglalkozunk. És ez gondolat ébresztő lehet sokunk számára.

   Minden embernek van egy ,, éhsége ,, ( igénye) arra vonatkozólag, hogy mások megértsék, odafigyeljenek rá, elismerjék, törődjenek vele, megérintsék, akár fizikailag is. Ezekre az igényekre válaszolhatunk konkrét fizikai érintéssel ( kézfogás, ölelés , váll veregetés stb.), vagy más formában , mint például egy tekintet, egy szó, egy beszélgetés, egy gesztus, dicséret, vagy bármiyen más figyelemadási forma.

  Éppen ezért fontos, hogy hogyan bánunk magunkkal, másokkal, mert mivel mindenki figyelemre vágyik, valamilyen módon úgy is el fogja érni, hogy ,, foglalkozzanak vele,,. Ha nem kap pozitiv ,,visszajelzést,,, akkor úgy éri el , hogy ,,felhivja magára a figyelmet ,, , hogy például egy munkahelyen sok hibát követ el, vagy néha ,,lebetegedik,, ,  ezáltal megkapja azt a ,,törődést,,,a figyelmet, még ha negativ formában is, amit nem kapott meg másképp. Ez a gyerekkorba nyúlik vissza, amikor is ha a szülőnek például nem volt elég ideje foglalkozni vele, játszani stb., arra folyamodott , hogy bármi áron elérje a figyelmet, csak negativ formában. Ennek az az eredménye felnőtt korban, hogy mivel nincs hozzászokva a dicséretekhez, ezért úgy gondolja más úton hivja fel magára a figyelmet. 

Ezekkel az úgynevezett ,,elismerésekkel,, a következőképpen gazdálkodhatunk:

1. adhatjuk másoknak
2. adhatjuk magunknak
3. elfogadhatjuk másoktól,
4. vissza is utasithatjuk,
5. kérhetjük is.

Ebben a levélben az első kettővel foglalkozunk.

1.   Nagyon sok esetben nem figyelünk arra, hogy mások cselekedeteit , munkáját, vagy akár őt magát megdicsérjük, elismerjük , lehet ez a családi környezet, munkahely, vagy egyéb kontextus. Amit tapasztaltunk gyermekkorunkban, azt adjuk tovább. Sok esetben fukarkodunk a dicséretekkel, mert azt gondoljuk hogy az a valaki nem biztos azt megérdemli, vagy ha elismerjük, attól tartunk, hogy ,,fejébe száll a dicsőség,,. Vagy esetleg mi sem kapunk senkitől igazán, és akkor nem is adunk, azt gondolván, hogy ez nem lényeges dolog, mindenkinek megvan a kötelessége ( pl. egy munkahelyen) , nem kell dicsérgetni , legyen elég a fizetés, a bónusz stb.

   Varázsereje lehet egy apai vagy főnöki váll veregetésnek, odafigyelésnek, értékelésnek, úgy hogy ne fukarkodjunk ezekkel, bátran adjuk, mert nagy változásokat tud hozni a környezetünkben, és nem utolsó sorban bennünk is.

2.

   Vannak olyan helyzetek, amikor mi magunk vagyunk az elismerés, értékelés , dicséret alanyai, és mi kell értékeljük saját magunkat, például hogy hogyan végeztük el azt a munkát, vagy hogyan oldottuk meg ezt vagy azt a feladatot, kihivást. Ilyenkor sokszor inkább kritikusak vagyunk magunkkal szemben, hogy eléggé jól teljesitettünk-e, ( elég tökéletes-e ?) vagy természetesnek vesszük, kötelességünknek érezzük azt amit elvégeztünk, megldottunk, és eszünkbe sem jut hogy úgy ahogy másokat tudunk értékelni, meg dicsérni, úgy nekünk is jár ugyanaz az elismerés, értékelés , még saját magunktól is. Nem arról van szó, hogy dicsekedjünk, hanem hogy magunk fele is adjuk meg azt az elismerést ha valamit jól csináltunk, ne értékeljük le a saját  munkánkat, teljesitményünket. ( ,,hát ez semmiség volt,, stb.)

    Ha valamilyen feladat, kihivás megoldása után rövid időre megállunk, és bármilyen aprósággal megjutalmazzuk magunkat , vagy egyszerűen ,,felnézünk,, magunkra, jó érzések tölthetnek el, és motiváltabbá válhatunk.