Értjük egymást, egy nyelven beszélünk?
1. Félnapos tréning azoknak a cégeknek, akik nem engedhetik meg a profiljuktól függően, hogy egy egész nap, vagy akár 2 -3 nap bezárjanak. Ez a kis délelőtti program arra jó, hogy egy új löketet adjon a csapatnak. Ez az idő alatt egyébbel foglalkoznak, mint a mindennapi munka, más környezetben vannak együtt, akár szabadabban ki merik mondani ami igazán motiválja, úgy, hogy senki sem kerül hátrányosnak érzett helyzetbe. Személyre szabott csapatépitő programok, nincs előre meghatározott program, vagy téma, a témát az ügyfél adja, arra lesznek kidolgozva a tréningek. Éppen ezért az erre vonatkozó igényükre időt szánok, hogy hatékony, eredményesebb programot tudjunk kidolgozni az ők személyes problémáikra. Keretek: a megbeszélt témától, óra meg a résztvevők számától függően alakul ki a tréning anyagi kerete. 1. Egész napos csapatépités Itt már egy egész nap együtt vagyunk, több gyakorlat, feladat, fejlesztő játék, ami jelentősen feldobja a csapatot, másképp látják egymást, egy pozitivabb elfogadás alakul ki a résztvevőkben, valamint más szemszögekből ismerik meg ,, újra,, egymást. Személyre szabott csapatépitő programok, nincs előre meghatározott program, vagy téma, a témát az ügyfél adja, arra lesznek kidolgozva a tréningek. Éppen ezért az erre vonatkozó igényükre időt szánok, hogy hatékony, eredményesebb programot tudjunk kidolgozni az ők személyes problémáikra. Keretek: a megbeszélt témától, óra meg a résztvevők számától függően alakul ki a tréning anyagi kerete.

You may also like
Take it to your cart
Customer questions & answers
Customer reviews
0.00 out of 5
Add your review
Please login to write review!